Ha az angyalok elbuknak, mindennek vége.

De ha egyik pillanatról a másikra minden véget ér, mi, angyalok akkor is itt leszünk. Őrizzük a semmit, ahogy őrzünk most benneteket, mert erre teremtettek minket. Itt leszünk, hogy megérjük az ezután következő, sőt, az azután következő világot. Itt leszünk, hogy őrizzük azt, s annak lakóit.

Azonban elbukunk, ha akarjátok. Egy angyal lezuhan az égből, valahányszor a pusztulásunkat kívánjátok. Szolgálunk benneteket, s teljesítjük, amit kívántok. Vigyázzatok hát…

De rabláncra verve is a legszabadabbak vagyunk, mert tudjuk. Tudjuk, mi történik majd velünk, tudjuk, hogy itt leszünk akkor is, ha már mindegyikőtök porrá lett. Tudjuk, hogy mi akkor is létezünk majd, mert ezek vagyunk mi. Rabok. Örökkévaló rabok. Örökkévalóak.

Meg akartátok próbálni, milyen nélkülünk élni. Nem szóltatok hozzánk többet, s mi nem szóltunk hozzátok. Íme, a világotok pusztul, lelkeitek hozzánk üvöltenének, ha engednétek nekik, s a reményeiteket is réges-rég halálszagú kriptákba zártátok – elevenen.

Nekünk raktátok a máglyát, de sajnáltátok tőlünk a tűz melegét, így magatok égtek el, mert ez a ti akaratotok.

Ám legyen. De mi itt voltunk, itt vagyunk, itt leszünk, és őrizzük ezt e világot. S ha valaha szólnátok hozzánk, mi felelnénk rá.