~*~

- Na ne – tápászkodott fel a fekete fiú, zokogásközeli állapotban, majd dülöngélve az ajtóhoz sétált, és feltépte.

Magas, karcsú lány állt előtte, rövidre nyíratott, hollószín-pink hajjal, szakadt neccfelsőben és bőr miniszoknyában, no meg tűsarkú csizmában. Karjait teljesen elfedte a sok karkötő, orrában vészjóslóan csillogott a beleszúrt karika, ajkai még bujábbá váltak a sötét rúzstól.

- Andre?- kérdezte elhűlten.- Te meg mi a…

Veronica átlesett öcsikéje vállán, és szemei, ha lehet, még jobban elkerekedtek, mikor meglátta a kanapén ücsörgő, mogorva, mégis gyönyörű Aden-t.

- Vera, nem lehetne, hogy most az egyszer…- kezdte Andre halk, fojtott hangon, szinte könyörögve.- Nincs is veled senki!

- Hazajöttem – vont vállat a lány.- És itthon is maradok.

- Veronica, nem lehetsz ekkora seggfej!- sziszegte Andre.- Sose jársz haza! Pont most muszáj?! Amúgy is; egy kezeden meg tudod számolni, hányszor kértelek, hogy hadd jöjjek…

- Legalább mutass be neki!- villantotta rá Vera sötétzöld szemeit, melyek egy szikrányit sem különböztek öccse íriszeitől.

- Megőrültél? – nyekkent a fiú kissé talán gyermeki hangon.- Én is alig ismerem!

- Akkor meg pláne!- nevetett fel Veronica.- Ez a beszéd, öcskös. Az ilyet szeretem. Na ide skuberálj. Annyi a helyzet, hogy… Szóval zárkózz be. Ki tudja, melyik vadbarom gót próbál betörni hozzám, mert ugye nem tudják, mi a fet. Csak azért húzok el, mert úgy csipázom a burádat, de ha… Szóval, feljössz, akkor jó lenne, ha szólnál.

Andre hihetetlenül megkönnyebbülten ölelte magához a nővérét. Az ő jó arc nővérérét. Az ő kurva jó arc nővérét. Akihez valószínűleg imákat fog írni, és zarándokutakat szervez majd.

- Hé – kapott utána a fiú elgondolkodó képpel.- Szóval te az olyanokkal szeretsz dugni, akiket nem is ismersz?

- Pontosan – mutatott rá kacsintva, vigyorogva Veronica.- Abból sosincs gond.

- És mi van Michellel?

- Ó kérlek – legyintett kacarászva a kis gotiktündér.- Amíg nem tudja, nem fáj a feje.

- Elviselhetetlen egy ribanc vagy.

- Na és te…?

Andre vigyorogva csukta be az ajtót, és már indult is volna vissza a kanapén ücsörgő Adenhez, mikoris okos esze és tudatalattija rádöbbentette, hogy a fiú már nincs ott. Összeráncolta a homlokát, csípőre illesztette a kezét, s közelebb lépdelt a nagyszoba centrumához, hátha meglátja valahol…

Amikor valaki hirtelen a lila huzatra döntötte.

- Lúzer – dorombolta Aden, majd huncutul a fiú vállába harapott.

A vállról áttérve egy picit beljebb, a fiú belecsókolt Andre nyaka és kulcscsontja közötti részbe, mire annak száján sóhaj szaladt ki... Aden testét végképp elöntötte a forróság a hallatán, és úgy rángatta le az alatta fekvőről a pólót, mintha az élete múlna rajta. Szája lassan lefelé indult a fehér bőrön, nyelvével elérve a mellbimbókat, körbejárta őket. Aztán megint lejjebb haladt, megérintve a köldököt. Mire a fiú farmerjának derékrészéhez ért, egyszercsak meglepődve vette észre, hogy az inge valahol a szoba másik felében takargatja egy ártatlan, hatalmas plüssmedve fejét. Ismét felkúszott a fiúhoz, viharos csókot lehelt a kipirult ajkakra, és egy apró harapással toldotta meg. Kezei közben szorgosan dolgoztak, hogy kigombolják Andre nadrágját. Mikor sikerült eme bonyolult művelet, Aden hirtelen lökést érzett, majd egy tompa puffanással háttal landolt a padlón, a derekán ülő, diadalmas arcot vágó és vigyorgó feketehajú kisördöggel.

Az alulmaradt díszkan bosszúállóan visszavigyorogva egy hirtelen gondolattal előrelökte a csípőjét, összeérintve férfiasságukat, mire mindketten felnyögtek, de leginkább Andre-ra volt ez delejes hatással, hiszen neki nem volt lehetősége felkészülni erre az orvtámadásra. Aden ismét felülkerekedett, és egy határozott mozdulattal visszarántotta a kanapéra a fiút. Amilyen gyorsan csak tudta, lefejtette róla a farmert, már alig bírt magával a látványtól, Andre vágytól elhomályosult szemeitől, és ahogy forró kezek siklottak végig a mellkasán. Tüzelt ő is, mintha parázson melegítenék... Az alsónadrág sem maradt túl sokáig a helyén, Aden levetkőzve minden gátlását szántott végig nyelvével az ágaskodó hímtagon, a másik dallamos nyögései visszahangoztak a fülében, és ez még elszántabbá tette. Andre teste vonaglott, ahogyan a szőke fiú egészen a szájába fogadta, s mindketten érezték, hogy közel a beteljesülés... Aden éppe ezért abbahagyta a „kínzást”, visszamászott a fiú mellkasára, két kezével támaszkodva rajta, miközben nyelvét mosolyogva végig húzta Andre ajkán.

Andre nem kapott levegőt. Tagjai még a nemrég elillant gyönyör emlékébe dermedtek, ajkai pedig kétségbeesetten kaptak Aden ajkai után. Miközben a fiú derekát ölelte, érezte, hogy amaz is hasonló állapotban van, mint ő, ujjai akarva-akaratlanul is végigszánkáztak az egyelőre még farmer alatt rejtőző, merev férfiasságon.

- Miért... Miért hagytad abba?- csókolta a szőke tincsek közé, de mielőtt Aden válaszolhatott volna, egy ügyes mozdulattal lerúgta magáról, és rajta termett. Egész konkrétan a csípőjén.

Elmosolyodott, látva a jegeskék szemek kétségbeesett csillogását, s mikor a félig nyílt, buja ajkakról forró sóhaj szakadt fel, kezdte úgy érezni, józan esze hamarosan végleg magára hagyja.

Csókért hajolt, nem zavartatva magát – szinte már szemérmetlenül simult egész testével a fiúhoz. Lázforró ajkait végighúzta Aden nyakán, állán, ahogy azt a szőkeség művelte vele nem is oly rég, hogy aztán megpihenjen a duzzadt, nedves szirmokon. Szíve ezenközben hevesen dübörgött bordái börtönében, mintha csak szabadulásért esedezne. A vér ott lüktetett a fülében, szemeit pedig kénytelen volt lehunyni.

Aden óvatosan megharapta az őt uraló fekete koboldfiú alsó ajkát, s már nyúlt volna Andre derekáért, amikoris lefogták a kezeit.

- Most én vagyok a főnök, szépségem – suttogta Andre. Igyekezett minél jobban lekötni a fiút, hogy az ne vegye észre, miben mesterkedik.

Fürge ujjai lassan, őrjítő lassan nekiláttak a cipzár szinte fokonként való kigombolásának, ajkán pedig egyre eltorzult a mosoly, amint meghallotta Aden első nyögését.

Nem, nem bírja tovább.

Lecibálta a fiúról a feleslegessé vált ruhadarabokat, amik kecses ívben átrepültek a nagy műanyagszemű plüssállatok orra előtt.

- Gyönyörű vagy – suttogta Andre emberinek nem nevezhető hangon.- Istenem, de gyönyörű vagy...!

- Mi lenne, ha később legyezgetnéd az egómat? - hörgött a szőke démon. - Most speciel nem vagyok a kedvesenmosolygósmegköszönős állapotomban.

- Hát milyenedben vagy? - kérdezett vissza Andre kajánul vigyorogva, miközben a fiú hasához hajolt, és őrjítő kis csókot lehelt rá.

- Szeretnéd, hogy megmutassam...?

Andre, mintegy egyértelműsítve a kérdésre adandó választ, óvatosan megharapta a forró, lüktető ágyék puha bőrét, mindennél nagyobb sóhaj-nyögést váltva ki ezzel a tettével az alatta fekvő fiúból.

- Aljas vagy... Aljas vagy, Andre!

- És hogy imádom magamat – dorombolta a megnevezett, majd valóban aljas módon, idegőrlő lassúsággal végigsimított Aden férfiasságán.

De nem akarta kínozni ezt a földre jutott angyalt. Vak szenvedéllyel vetette magát Adenre, szívta, forgatta, becézte, orra már a halvány, homokszín pihéket súrolta. Érezte, amint két erős kéz a vállába markol, a körmök szinte a húsába martak. Feltekintett a fiúra, aki kétségbeesetten pillogott vissza rá. Elengedte hát, majd mellé kúszott, és megcsókolta.

- Akarlak – suttogta retekvörösen, Aden vállába fúrva az arcát.- Kérlek...!

Aden elmosolyodott, aztán szelíd erőszakkal eltolta magától a reménykedő kis impet, és a lábai közé kúszott.

Agyát ellepte már a vágy köde, szinte nem is látott mást, csak a lihegő, gyönyörű Andret, aki úgy nézett rá, hogy azonnal rávetette volna magát, de tudta, annak nem lenne túl jó vége, csak az ő részéről, és ennyire nem lehet önző. Ám egy kis dögséget mégis megengedett magának.

Lassan lehajolt a szép ívű kis szájhoz, és adott a sarkába egy puszit. Aztán nyelvével körberajzolta a vonalát, kínzóan lassúan.

Andre mordult egyet, és magához rántotta a cicázó Adent. A szőkeség ekkor érezte úgy igazán, hogy se isten, se ember nem tudja következő cselekedetében megakadályozni.

Óvatosan hatolt bele a fiúba, de teste azonnal lángra kapott, jeges lángra: felállt az összes szőre a karján, s ezt még Andre dallamos nyögése a végletekig fokozta. A tempó egyre őrjítőbbé vált, a fekete hajú kíngyönyörbe torzult arca lassan elmosódott előtte. Minden lökés izgató nyögéseket vont maga után, a két test egybeolvadva követte a szívük dobbanásainak ritmusát. Aden utolsó maradékával ép eszének megragadta a másik férfiasságát, és kényeztetni kezdte... Pár pillanat és lökés múlva nedvességet érzett a kezén, ő is szinte abban a percben követte a túlvilágra.

Nedves testük szinte összetapadt, ahogy Aden a fiúra hanyatlott, különös módon vigyorogva. Arcát az alatta fekvő vállgödrébe fúrta, és hallgatta a másik szuszogását. Óráknak tűnő, békében úszó pillanatok múlva Andre törte meg a csendet.

- Ennyi?- suttogta Andre lihegve, mosolyogva, miközben baljával átfonta a rajta pihegő fiú nyakát.- Ki is dőltél, szépségem?
Aden erre rögtön felkapta a fejét, és döbbenetesen kék szemeivel Andre sötétzöldjeibe nézett. Végigsimított a fiú lázforró homlokán, majd ha ez lehetséges, még közelebb hajolt, és szinte óvatosan megcsókolta a gitárvirtuózt.

Lassan, gyöngéden kóstolgatta a duzzadt, nedves ajkakat, ujjai a fekete tincsekkel játszottak, orra végigsimított Andre finom kis piszéjén.
Azonban amikor bő négy-öt perc után eltávolodtak, Aden ördögien elvigyorodott.

- Csak szeretnéd – dorombolta, aztán finoman beleharapott Andre nyakába.- Mit mondtál, melyik is a fürdőszoba?

Andre nem emlékezett rá, hogy bármi ilyesmiről beszélgettek volna a fiúval, de mielőtt agykerekei beindultak volna, szája már nyílt is a válaszra.

- A tigrises ajtó – nyögte.

- Akkor gyere – mosolygott Aden, majd megragadta a fiú kezét, és magával húzta, egyenesen be, a kék csempével fedett kis helyiségbe, amely ellentmondva a lakás kinézetének, kifogástalanul tiszta volt. Aden ajkára még vadabb vigyort csalt a vastag üvegfalú, tágas, minimum két, ha nem három személyes zuhanyzófülke látványa, s delíriumba dermedt, lelassult karjai újult erővel taszigálták be a meghökkent Andre-t az egyelőre még „néma” zuhanyrózsa alá.

Amikor ő maga is bent állt, behúzta maga mögött a görgős ajtót, és elcsavarta mindkét csapot, így a hideg és a forró víz a kellemesen langymeleg elegyévé vált.
Andre felkacagott, és hagyta, hogy Aden a falnak nyomja. Most inkább vadul, szinte erőszakosan csókolta, harapdálta alsó ajkát, túrta szőke tincseit, mint az előbb, a fáradtság pedig, mint olyan, szinte teljesen elhagyta.

Már mindkettejük hajából szinte facsarni lehetett volna a vizet, amikor Aden eltolta magától a csalódott pofát vágó fiút, és a háta mögé kúszott.
Végigcsókolta vállait, nyakát, lapockáját, majd kezei közé fogva a remegő derekat, idegőrlő lassúsággal végignyalt a fiú gerincvonalán, egészen addig, amíg el nem ért Andre formás kis hátsójáig. Ott megtorpant, mintha hatalmas akadályba ütközött volna. Végül csak erősen belemarkolt az egyik puha féltekébe, aztán szinte már nem is fogta fel igazán, mit csinál.

Andre nyögött, ordított, ahogy a hímtag ismét beléhatolt, s kissé előre dőlt, hogy megtámaszkodjon az üveglapon. A szőke fiú most nem törődött azzal, kis áldozatának fáj-e az aktus, vagy sem, csak döfködte tovább, mindennemű kíméletesség nélkül. Amaz ismét felnyögött, amikor Aden kezei lassan végigszánkáztak a felsőtestén, majd ujjai megragadták az állát, és hátrafordították a fejét.

Ködös, vizes pillákkal keretezett kék szemek pislogtak rá az aranyszín tincsek alól, s a sóhajra nyíló ajkak hirtelen az övéire tapadtak. Viharos csók volt, kissé talán félbehagyott is, de mindketten elhúzták a fejüket, amikor Aden gyorsított az így is őrült tempón.

A következő percben pedig megszűnt minden. Mintha csak lebegnének a puha, simogatóan fehér térben és időben, süket csöndben és némaságba burkolózva, egymást ölelve, nézve.

Maradt a színtiszta, delejes kéj.

Andre már csak arra emlékezett, amikor kimászott a kihúzott kanapén szuszogó Aden mellől, és morcos képpel a konyhába vonszolta magát. Úgy ahogy volt, meztelenül felvágódott az egyik bárszékre, és nekilátott, hogy készítsen magának valami ehetőre emlékeztetőt.

A fiú nem ébredt fel. Andre pedig kifejezetten kellemetlenül érezte magát, még akkor is, ha arra a sokatmondó csókra gondolt, amit Adennel az ágyban váltottak. Persze egymást átölelve aludtak el… Vagyis aludt el a szőkeség, Andre ugyanis töretlenül bámulta a bűnös fürdőszoba ajtaján a kék tigrist.

Úgy ette a frissen készült melegszendvicset, mintha fűrészpor lenne, és az Ice Tea-t is úgy küldte utána, mint a szódabikarbónát.

Spontán jön, és spontán megy, mint a kurvázás, mi? Kezdetben jól hangzott, de abban a percben igen kevés vigasszal szolgált.

Többet akart ettől a fiútól, igen, még többet. Újra elveszni ajkai börtönében, újra megtalálni azt, amit már évek óta keres, a karjaiban.

Nem akarta, hogy Aden papír zsebkendője legyen. Akit használt egyszer, és kidobta.

Könnyek szúrták a szemeit.
Reménykedve az ágy felé tekintett, és szinte megfagyott ereiben a vér, amikor a tökéletesen ébernek tűnő Aden arcába nézett.

A szőkeség megmerevedve fürkészte a könnyezésbe facsarodó arcot, és ahogy Andre gyorsan próbálta eltűntetni az arcán lévő vizes kis csíkok nyomait. A fiú gyorsan elfordult a mosogató felé, és elkezdte tanulmányozni a rajta tanyázó koszos tányérokat. Aden összeráncolt szemöldökkel tápászkodott fel a helyéről. Hirtelen elsötétült előtte a világ egy pillanatra, és meg kellett támaszkodnia, aztán vérnyomása visszaszökkent a rendes magasságba, ő pedig Andre háta mögé sétálhatott. Két kezével átfonta a fiú derekát, állát pedig a fiú vállára támasztotta.

- Mi a baj, szépségem? – kérdezte.

Andre eltolta magától, és szembefordult vele.

- Menj el – mondta színtelen hangon.

- Micsoda? – a szőke szemöldökök most egészen az ugyanilyen haj alá szaladtak meglepetésükben.

- Jól hallottad. – Andre szipogva elfordult, a másik azonban megragadta a kezét, és magához rántotta.

– Nem áll szándékomban elmenni – suttogta.

- Igen? És miért maradnál? – kérdezte fennhangon, szemrehányóan Andre. – Végeztünk, nem?

Pár perces némaság következett, közvetlen közelről bámulták egymást. Végül Aden törte meg a csöndet.

- Hát rendben, ha ezt akarod. – Azzal elengedte a fekete hajút, ellépett tőle, és a kanapé felé igyekezett, hogy összeszedje a cuccait.

Pakolás közben csak egyszer nézett fel, akkor egy karba font kezű, a földet bámuló Andre-t látott. A szíve majdnem kiszakadt a helyéről. Hogy bánhatott így vele az, akibe szinte minden beleölte bizalmát?

Már ott állt, felöltözve, de lelkileg teljesen meztelenül. Nyelt egyet, és az ajtó felé sétált.

ELMENT AZ ESZED???, sikoltotta Andre tudatalattija, ahogy Aden lassan megindult a bejárat felé. Egy pár pillanatig tétovázott, de amikor a fiú ujjai a kilincsre fonódtak, megmozdult benne valami.

Inaszakadtából rohant át a lakás túlsó felébe, majd hátulról Aden testéhez simult, kezeit pedig a falapra szorította, elvágva így az összes menekülési utat a szőkeség elől.

- Meggondoltad magad?- kérdezte keserű, csalódott hangon Aden.- Akkor sajnálattal kell értesítselek, hogy…

- Nézd, azt hittem, hogy neked csak egyszeri kaland leszek – kezdte Andre határozottan, mégis akadozva.- Szarom is le, ha így van, mindenesetre… Én nagyon, nagyon, kurvára nem így érzek, Aden. Azért mondtam, hogy menj, mert úgy láttam, menni akarsz. Ne haragudj… Nem állt szándékomban megbántani téged.

- Nekem ne magyarázkodj – legyintett a szőke fiú, miközben egy gyors mozdulattal szembefordult a fiúval, és a könnyben úszó, sötétzöld szemekbe nézett. – Vagy döntsd el, hogy mit akarsz, vagy hagyj engem békén.

- Aden – vágott a szavába Andre.- Szeretlek.

Aden arca mintegy varázsütésre változott meg. Az ajkára ülő mosolyt Andre nem tudta hová sorolni, sem azt a különös lidércfényt, ami azúrkék íriszein csillogott.

Óvatosan hátrasimított pár kósza tincset, majd közelebb hajolt, és amilyen gyöngéden csak tudta, megcsókolta a fiút.

Amaz nem ellenkezett. Kezeit Andre derekára illesztette, és jóleső érzéssel mélyet szippantott a fiú illatából.

Igen, valóban létezik olyan, hogy szerelem első látásra. Példának okáért vegyük az ő esetüket! Mert Aden tudta, hogy igenis érez valamit a fiú iránt. Érez valamit, ami kifejezetten jó, szívet és lelket melengető, olyan, ami a mennybe röpíti, ha csak ránéz, és felborzolja karján a szőrt, ha hozzáér.

Tudta, hogy érez valamit, de még nem tudta pontosan, hogy mit. Abban biztos volt; tetszik neki a kis kobold, viszont hogy szereti-e… Minden bizonnyal.

Amikor elváltak, Andre kétségbeesetten pislogott rá.

- Tényleg nagyon szeretlek – suttogta elcsukló hangon.

Aden úgy érezte, nem kínozhatja tovább ezt a tündérfiút. Muszáj kimondania, még ha kételkedik is… Tényleg. Kételkedik egyáltalán?

- Szeretlek, Andre – válaszolt másodpercek, percek, órák múltán.- Ez ellen pedig nem tudsz tenni semmit.

- Szerinted akarok?- vigyorgott a könnyes szemű kis kobold.

- Én tudjam?- kacsintott a szőke srác.- Na gyere, szépségem. Éhen veszek.

Andre arcán úgy futott végig a megkönnyebbült mosoly, mintha gumival húzták volna. Olyan érzés feszegette a bensőjét, amit nem ismert fel legelőször. Csak azt tudta, hogy őt bamba vigyorgásra, a szívét meg eszeveszett dobolásra sarkallja.

Szinte lebegve követte a konyhába a szőkeséget, és helyet foglalt az asztal mellett. Figyelte, amint Aden a hűtőben matat, és előszed egy nagy bödön mogyoróvajat.

- Mint az oviban? – kérdezte Andre vidáman, az üvegre nézve.

- Mint az oviban – bólintott nagy koncentrálással a szőke, ahogy megkente a két szelet kenyeret. - Tessék megenni, különben a hasadra kötöm.

Az említett kisóvodás úgy falta fel a szeletet, mintha mannát kapott volna. Aden is lassan elfogyasztotta a tápláló szénhidrátbombát, majd felállt az asztaltól, és a mosogatóba tette a tányérokat. Andre is kitolta maga alól a széket, és visszasomfordált a nappaliba. Egy perc múlva egy szexi kis szőke huppant le mellé, és átölelte oldalról. Sokáig csak nézték egymást, a jégkék szempár a csillogó sötétzöldbe fúródott, majd a két ajak, mintha százéves ismerősök lettek volna, úgy értek össze.

Andre akkor jött rá, mi az az ismeretlen, mellkasát feszítő érzés: életében először boldog volt.

~*~