~*~

- Ez forró!
- Jé, tényleg.

- Élvezed, hogy szórakozol velem?

- Ha te azt tudnád, mennyire élvezem, gyönyörűm…

Fabrizio, miközben ujjait a fiú nyakára fonta, és gyengéd erőszakkal hátrafordította a fejét egy csók erejéig, úgy vélte, hogy a saját boldogságáról alkotott teóriája úgy, ahogy volt, romba dőlt. Most, ahogy ültek kettecskén a vaníliaillatú, habos vízzel színültig telt kádban, mint az egymásba rakott kiskanalak, és ő a fiú nyakába fúrta az arcát a csók befejeztével, komolyan kezdte elég furcsán érezni magát.

- Fabrizio… - kezdte megkapóan komoly hangon Sebastian.- Én… Nem hazudtam neked, ugye tudod?

- Mégis mivel kapcsolatban, szépségem?- kérdezett vissza a férfi, majd simogatni kezdte kedvese törékeny karjait a víz alatt.

- Amikor azt mondtam, hogy szeretlek.

- Én viszont hazudtam, amikor azt mondtam, nekünk nem lehet közös jövőnk, drága szerelmem. Csupáncsak nem vettem észre, hogy mindez egy karnyújtásnyira van tőlem. És tudod, most úgy érzem, biztos vagyok a dolgomban. Azt hiszem, boldog vagyok. Az meg még boldogabbá tesz, hogy melletted tapasztaltam meg, milyen is boldognak lenni úgy igazán. És mellesleg az, ha szabad ilyet mondanom, mennyei érzés nem csak a külsejéért szeretni egy embert, hanem azért a makulátlan, szűzi gyönyörűségért, ami odabent rejtőzik. Ne érts félre, gyönyörűségem, ha csak rád nézek, már elájulok… Ha tudnád, mióta vártam rád! És most itt vagy, pedig nem érdemelném meg. Ó, én ördögfattya!

- Mit számít az, ha ördög vagy?- duruzsolta édesen ficeregve a fiú.- Úgysincs Isten. Ha meg van, hát ahogy mondtad, ez az egy bűn nem oszt, nem szoroz. Ez meg a másik dolog, amit nem értek. Isten formált minket, nem igaz? Igen, ezt tartják a legtöbben az iránymutatónak. De hát akkor a szerelem is az ő ajándéka! Valóban ennyire ostoba lenne, hogy büntet azért, amit tőle kaptunk?

- Szerintem maradjunk két lábbal a talajon… Illetve két fenékkel a kádban. Te, ne mocorgj! Kifolyik a méregdrága fürdőolajommal illatosított víz.

- Pardon, mein Herr – Sebastian hátrasandított csupasz válla fölött, és a férfira öltötte a nyelvét.- Majd feltakarítom. Úgy megfelel?

- Csak és kizárólag akkor, ha ádámkosztümben teszed.

- Ha úgy, hát úgy. Érted mindent megtennék, szerelmem.

- Ó, hát még én! Tartozom neked egy vallomással, mellékesen.

- No, mi lenne az?

- Egész egyszerűen annyi, hogy szeretlek, Sebastian. Szeretem a hangod, szeretem a nevetésed, szeretem a szádat. Szeretem, ahogy nézel azokkal a nagy, kék szemeiddel, szeretem, ha megérintesz, szeretem, ha csókolsz. Szeretem nézni, ahogy hegedülsz, és szeretem, amikor belelendülsz a mondandódba, és olyan hevesen gesztikulálsz, hogy félek, kiesel a saját testedből. Szeretem azt, aki te vagy. Őrülten szeretem.

Az Angyalok Hegedűse pedig csak mosolygott, miközben kedvese karjaiba simult, mélyen belélegezte Fabrizio illatát, és arra gondolt, hogy valószínűleg ilyen lesz majd az apokalipszis is. Az apokalipszis, ami után talán visszafogadják őt a mennybe, őt, akit a földre vetettek őszintesége miatt, őt, aki beleszeretett egy velejéig romlott, bűnös férfiba… Őt, aki oly élethűen adja át az embereknek a Mennyei Muzsikát, mosolyt csalva a szenvedők és ínségek közt élők arcára, erőt adva a megfáradtaknak, boldogságot csempészve egy nyüzsgő nagyváros szürke és egyhangú hétköznapjaiba.

~*~