*******************

Christoph Rexwell sötétkék széldzsekijében a Marylebone-i temetőben ácsorgott a sír mellett, és a kezében tartott, szamárfüles, szakadt füzetet tartotta.

Századszorra olvasta el ezeket a sorokat, itt, a sírnál. Akárhányszor menekülni akart a világ elől, ide jött, a füzettel, és elolvasta, amit szerelme írt neki.

Most halott.

Ez a tudat olyan mértékű önutálatot keltett a doktorban, amibe akár bele is őrülhetett volna, ha nem tölti a fél életét őrültek társaságában.

Fújt a szél. Tépte a síron lévő fehér liliomokat.

Hazugság az egész.

Amit eddig művelt, ahogy művelte, akivel művelte, amiért művelte, mind, mind hazugság.

Egyik sem szerette úgy, mint ez a fiú, Derrick Whitebury.

Aki most halott.

Ez a tizenhat éves fiú valódi tébolyult szerelemmel rajongott érte, ő pedig sosem viszonozta ezt annyira, mint ahogy Derrick megérdemelte. Féltette az állását, féltette a hírnevét, féltette a magánéletét, féltette a szabadságát, és mindenek előtt féltette a józan eszét.

Önző volt, szörnyen önző, és ez meg is hozta a gyümölcsét.

Christoph arcán végiggördült egy könnycsepp. A szél fölcsapta a füzet fedőlapját, ahonnan saját maga mosolygott vissza egy régi igazolványképről.

„Nézze, dr. Rexwell.”

A doktor térdei megremegtek, a kezeibe temette az arcát.

Szürke volt az ég. Gyanúsan szürke. Olyan szürke, amit Derrick mindig is gyűlölt.

Gyűlölte, mert elfoglalta a fehér birodalmát.

Vörös.

Szürke.

Fehér.

Kék.

Christoph most értette meg igazán ezt a fiút. Ezt a bölcs lelket, aki ebbe a fiatal testbe szorult, és nem nevelkedhetett föl. Viszonzatlannak hitt szerelme hajszolta a halálba.

Két évig tűrt mindent szó nélkül. Az utolsó héten elfogyott a cérna. És a doktor tudta, hogy az ő hibájából történt meg. Ha másnap bemegy a kórházba, beszélget vele, és nem marad otthon saját szétszakadt szívét ápolgatni, Derrick még élne.

Mit lehet szétszakadtnak nevezni?

Christoph fájdalmas mosolyra húzta az ajkait. Szétszakadt… Akkor a fiúé nyilván porrá zúzott.

A doktor most leeresztette a kezeit, és maszatos arccal a szemközti márványtáblára nézett.

Ő tehet róla. Ezt pedig, akármibe is kerüljön, megbosszulja magának.

Derrick Whitebury, élt 1991.-2007.

- Nyugodj békében, kedvesem – suttogta remegő hangon, majd végigsimított a sírkövön, és indulni készült. Ámbátor a lába nem engedelmeskedett. – Tudom, hogy most gyűlölsz, Derrick. De hidd el, találkozunk még, és úgy foglak szeretni, mint senki más. – folytatta. Épp elapadó könnyforrása megint fölfakadt, ahogy végignézett az aranyozott betűkön újra és újra.

Aztán végül elfordult, és lassan megindult vissza, a kórházba.

Ginger várt rá.

*******************

Az egyetlen Irisnek, mert ő az, akiben megvan, aminek meg kell lennie. És mert szeretem.